Önbizalom képzés

Oktatási anyagok - 1. nap

Szeretettel köszöntünk!

Szeretettel köszöntünk a három napos önbizalomtúra 1. előkészítő napján, ahol sok értékes tudást, néhány gyakorlatot és saját élményű tapasztalatot teszünk majd együtt a túrazsákodba!

Örülünk, hogy túravezetőként melletted lehetünk ezen az úton! Reméljük, rengeteg tudással, önbizalomnövelő technikával, módszerrel és saját élményű tapasztalattal gazdagodsz majd a túra alatt! Csodás utat kívánunk!

Személyes tárgy

Most arra kérünk, nézz szét, és találj a környezetedben egy személyes tárgyat, amellyel szívesen kapcsolódsz, amely valamilyen módon kifejezi azt is, aki vagy, és amit szívesen magaddal vinnél erre a túrára! Ez a tárgy legyen nagyobb, mint egy homokszem, és kisebb, mint egy hátizsák!

Vedd magadhoz most ezt a tárgyat, készítsd a „túrazsákod” mellé, amellyel majd hozzánk érkezel!

Mit érdemes tudnod rólunk?

Ha még nem találkoztál velünk korábban, engedd meg, hogy bemutassuk neked a Jobb Veled a Világ Alapítvány tevékenységét, a Boldogságóra Programot és az Erősségközpontú Oktatási Programot!  

Ha már tudod, kik vagyunk, akkor is hívunk, kapcsolódj velünk te is ezeken a videókon keresztül!

Reméljük, te már tudod és érzed, hogy Jobb Veled a Világ! Érdemes ezt a gondolatot időnként tudatosítani magadban! Most arra kérünk, egy pillanatra hunyd le a szemed, és figyeld meg, ki jelenik meg előtted, akinek szintén szüksége lehet most erre az üzenetre! Gondolatban add át neki is ezt az üzenetet! …………………………..….

Ki jelent meg lelki szemeid előtt? Lehet, hogy te magad voltál? Vagy egy szeretted? Esetleg egy távolabbi ismerősöd? Valaki, akivel nemrég találkoztál?

Ha van rá lehetőséged, a valóságban is ajándékozz ma meg három embert a környezetedben ezzel az üzenettel: Jobb Veled a Világ!

Az önbizalom pszichológiája – az Önbizalom Program pszichológiai háttere

Az Önbizalom Program során 10 témakörrel dolgozunk, amelyek hozzájárulnak az egészséges és optimális önbizalom eléréséhez. Érdemes rájuk úgy gondolni, mint az önbizalom növelését befolyásoló mozgatórugókra. A következő videó által ennek a 10 témakörnek a pszichológiai háttere kerül a túrazsákunkba.

Nem szükséges a teljes videót egyszerre végignézned. Részletekben is feldolgozhatod a kezdési időpontok segítségével. Nyugodtan állj meg egy-egy téma után! Gondold végig a hallottakat, végezz el a témakörhöz kapcsolódó gyakorlatot, vagy írd össze a kérdéseidet, gondolataidat, ötleteidet! Majd folytasd, amikor szeretnéd!

  1. Motiváló jövőkép                              
  2. Pozitív énkép                            
  3. Egészséges önbecsülés             
  4. Kiteljesítő erősségek                 
  5. Feltétel nélküli önszeretet           
  6. Önmagunkkal való együttérzés    
  7. Fejlődési szemléletmód              
  8. Pozitív kapcsolatok                              
  9. Inspiráló magabiztosság            
  10. Életre szóló önbizalom

 43:46

1:08:40

1:18:00

1:31:12

1:47:15

1:55:00

2:22:25

2:43:43

2:53:40

3:11:30

Az Önbizalom Program módszertana

Most, hogy megismerkedtél az Önbizalom Program témaköreivel, válaszd ki azt a módszertani videót, amely ahhoz a korosztályhoz kapcsolódik, akikkel végig szeretnéd vinni a programot, és ismerd meg a kereteket, amelyek segítségével túravezetővé válhatsz a saját csoportod számára!
Hogyan fogj hozzá az önbizalom növeléshez a 3-6 éves korosztállyal?

Hogyan fogj hozzá az önbizalom növeléshez a 6-11 éves korosztállyal?

Hogyan fogj hozzá az önbizalom növeléshez a 12-18 éves korosztállyal?

Interaktív mesék és történetek

Válaszd ki azt a mesét, történetet és a hozzá kapcsolódó videót, amely ahhoz a korosztályhoz kapcsolódik, akikkel részt vesztek az Önbizalom Programban!

3-6 éves korosztály

Olvasd el a 3-6 éves korosztálynak szóló interaktív manómesét!

Nézd meg az interaktív manómesékről szóló videót!

6-11 éves korosztály

Olvasd el a 6-11 éves korosztálynak szóló interaktív történetet!

Nézd meg a 6-11 éves korosztálynak szóló interaktív történetek feldolgozását segítő videót!

12-18 éves korosztály

Olvasd el a 12-18 éves korosztálynak szóló interaktív történeteket!  Ebben a dokumentumban két történetet is találsz. Az egyik történet a 12-14 éves korosztálynak, a másik történet pedig a középiskolás korosztálynak szól. Ettől függetlenül érdemes mindkét korosztály történetét megismerned, és más szempontokat is figyelembe venned (pl. a gyerekek érettségét, érdeklődését, egyéb körülményeket), amikor azt mérlegeled, hogy melyik történettel ismertesd meg őket.

Nézd meg a 12-18 éves korosztálynak szóló történetek dramatikus feldolgozását segítő videót!

Az 5 fő erősségem

Most töltsd ki azt az online kérdőívet, amit a VIA Intézet állított össze. Az ő céljuk és küldetésük az, hogy az erősségek rendszerét, elméletét és gyakorlatát minél közelebb hozzák a hétköznapi emberekhez. Az erősségtesztet a www.viacharacter.org honlapon találod meg. A kitöltésre érdemes rászánni 30-45 percet. Szánd magadra ezt az időt, teremts magadnak nyugodt körülményeket, hogy zavartalanul tudj válaszolni a kérdésekre. A teszt kitöltése után (akár e-mailben is) megkapod az egyedi, 24 erősségből álló kiértékelésedet, illetve az erősségek „sorrendjét”. Ez semmiképpen sem egy minőségi sorrendet jelent, inkább egy olyat, aminél az első helyen álló erősség a legaktívabb, a lista végén lévők pedig az úgynevezett „szunnyadó erősségek”, amelyeket nem használsz, vagy amelyek figyelmen kívül estek eddig.

Lehet, korábban találkoztál már az erősségek rendszerével, és ezt az erősségtesztet is kitöltötted már. Ha ez néhány hónapnál régebben volt, akkor érdemes most újra kitöltened, hogy az éppen aktuális fő erősségeiddel dolgozhassunk majd a személyes találkozásunk alkalmával.

Az alábbi oldalon segítséget kapsz a fenti weboldalon való tájékozódáshoz, és az erősségteszt kitöltéséhez. Ha még így is elakadnál, kérj tőlünk segítséget a már ismert elérhetőségek valamelyikén!

https://tudaster.mentalfocus.hu/utmutato-via-erossegek-felmerese-teszt-kitoltese/

Az 5 fő erősségedet is pakold most be a túrazsákodba, és hozd magaddal a személyes találkozónkra!

Mindfulness – Tudatos jelenlét

Az Önbizalom Program során fontos szerepet kapnak a mindfulness, vagyis a tudatos jelenlét gyakorlatok számos előnyt nyújtva a felnőttek és a gyerekek számára egyaránt. Ennek megismeréséhez nyújt segítséget az alábbi videó.

Ismerd meg a mindfulness gyakorlatok módszertanát a különböző korosztályoknál, pakold be ezt is a túrazsákodba, és tapasztald meg a tudatos jelenlétet egy saját élményű bevezető gyakorlaton keresztül!

Mit tanultam? Miben fejlődtem?

Töltsd ki az összefoglaló kérdéssort az alábbi linkre kattintva, és küldd el nekünk legkésőbb a személyes találkozásunk előtti nap 12 óráig!

Gratulálunk!

Sikeresen teljesítetted az Önbizalom Képzés első napját, bepakoltad a túrazsákodat, és felkészültél az önbizalomtúrára. Nagy szeretettel várjuk a találkozást Veled az Önbizalom-hegy lábánál!

Kérdésed van! Írj nekünk!

info@boldogsagora.hu